NYÁRI NAPLÓ, A GYEREKKOR LEGSZEBB EMLÉKEINEK ŐRZŐJE
Az első nyári naplómat 6 évesen készítettem, és a mai napig őrzöm. Bármikor belelapozok, feltörnek az emlékek a beragasztott belépők és a rajzocskák láttán, a nagy gonddal belevésett pár soros megjegyzéseken pedig mindig jókat derülök. Egészen különös látni, hogy gyerekként hogyan érzékeltük a külvilágot, mi számított fontosnak, és miben leltük örömünket. Most, hogy a gyermekeim is hasonló korba léptek, készítettem egy a számukra is könnyen kitölthető nyári naplót, mert szeretném, ha a gyermekkoruk nagy pillanataira ugyanolyan örömmel tekintenének vissza, ahogy én az enyémekre.
Egy ovis is tud naplót vezetni.
Az oldalakat úgy állítottam össze, hogy a legkisebb ceruzaforgatók is tudják kis segítséggel használni. Például az úticélt be lehet jelölni egy x-el a térképen, vagy a választott közlekedési eszközt, és az időjárási viszonyokat be lehet karikázni, vagy ki lehet színezni a felsorolt képeknél. A kifejtős részeknél mi szülők is jegyzetelhetünk a kicsik helyett, (főleg, ha valamilyen aranyköpéssel örvendeztetnek meg minket), de maguk is készíthetnek kis rajzocskákat a képességeikhez mérten. Az emlékek lapjára pedig bármit beragaszthatnak, amit a szünidő alatt találnak, vagy kapnak, belépőket, faleveleket, vagy akár a füzet utolsó lapján található, színezhető matricákat.
Tegyük személyessé már a borítót is!
A tőlem megszokott stílusban egy ismétlődő motívumsor került a füzet elejére, csupa nyári szimbólummal. Mielőtt megtöltenétek tartalommal a naplót, ráhangolódásképp fordítsatok egy kis gondot a borítóra, színezzétek ki, írjátok rá a nevetek és az aktuális évszámot.
Vigyétek magatokkal!
A füzetke A/4-es méretben nyomtatható, de középen félbevágva A/5-ös méretű kis lapokat ad ki, amiket iratcsipesszel egyszerűen össze lehet fogni. Nem foglal sok helyet, még a gyerekek hátizsákjában is elfér, így vihetik magukkal táborba, vagy a nagymamához, hogy még frissiben kitölthessék.
Töltsétek le a sablont!
Remélem sokan kedvet kaptatok egy saját Herbárium összeállításához! A képeken látható füzetet a webshopból ingyen letölthetitek hozzá. Leljétek benne örömötök, és az elkészült gyűjteményeket ne felejtsétek el megosztani velem az instán! Kíváncsi vagyok, milyen szépségek születnek!
Ha tetszik a munkám, akkor kövess Instagramon, ahol további kreatív játékötletekkel várlak, vagy csatlakozz a Patreon támogatói csoportomhoz exkluzív tartalmakért!
Játékra fel!
COPYRIGHT © 2019 WABISABI PARK